Versend cimer

Üdvözöljük Versend község honlapján!


Legfrissebb hírek

Romanap Versenden

A Versendi Roma Nemzetiségi Önkormányzat rendezvényei a sportpályán, 2020. szeptember 12-én (szombaton).

Az események délelőtt kilenc órakor kezdődtek. A délelőtt szórakozással, vidámsággal telt. Gyermekzsivaj töltötte be az egyébként csöndes focipályát. A családok: a szülők és gyermekek együtt mozogtak, szórakoztak. Délben hamburgerrel látták vendégül a kicsiket. A gyerekeknek ingyenes póni lovaglással, és légvárral kedveskedtek a szervezők. A délutáni program 15:00 órakor, kultúrműsorral indult. A Roma hagyományok napja keretében kulturális műsor zajlott, majd a hagyományos roma ételekből látta vendégül a nemzetiségi önkormányzat a település lakóit.

A műsor keretében ízelítőt kaptunk a helyi illetve a környéken hagyományos cigány kultúrából. Kiegészítve a településen élő horvát lakosság táncaival, melyet a helyi cigányság is magáénak tart.

A kultúrműsor programjában Kovács Letícia énekelt, műsort adott a Versendi Kis Csillagok tánccsoport, Kovács Linett és Kovács Zalán tánc bemutatóját láthattuk, fellépett a „Feketeláng” Táncegyüttes Véméndről, a Versendi Horvát táncegyüttes, a Véméndi Tamburazenekar, a versendi Kovács József és zenekara és Orsós Sándor és zenekara. Sztárvendég: Sárközi Kiki volt.

Utcabál zárta a rendezvényt, a zenét Sárközi Kiki és zenekara szolgáltatta. A nap folyamán a Versendi Roma Nemzetiségi Önkormányzat biztosította a hideg üdítőt. A rendezvény nagy siker volt! Részt vett a roma lakosság apraja nagyja, és a település érdeklődő lakói.